Online kiscsoportos relaxációs foglakozások

background-2413081_1920

Kiknek ajánlom?

  • Akik úgy érzik, szeretnének egyre halmozódó félelmeikkel, negatív érzéseikkel, szorongáskeltő gondolataikkal szakember segítségével szembenézni;
  • Akik vágynának a közösségi élményre, de a jelenlegi vírushelyzetben felelős döntést hozva otthon maradnak;
  • Akik úgy gondolják, érzelmeink felvállalása nem a gyengeség jele, sőt, hisznek a test és lélek egymásra hatásában;
  • Akik vágynának fejben kicsit máshol lenni, belső utazásokat tenni;
  • Aki el tud köteleződni egy 5 alkalmas folyamatra

Miért ajánlom?

  • Mert érzelmileg telített, feszült helyzetben olykor igen nehéz verbális szinten megküzdeni a problémákkal. Az intelligens, verbálisan jó készségekkel rendelkező személyeknek krízis helyzetben a szavak akár gátat is jelenthetnek, hiszen agyunk sok mindent megtesz saját magunk védelme érdekében. De e védelem közben előfordul, hogy olyan érzelmi csatornákat is lezár, melyeken keresztül a szorongás és feszültség feldolgozódhatna.

Kinek nem ajánlom?

  • Aki úgy érzi, hogy élete túlságosan bizonytalan vagy szerteágazó ahhoz, hogy elköteleződjön a folyamat mellett;
  • Aki úgy gondolja, kérdéseit, problémáit inkább kétszemélyes helyzetben szeretné feldolgozni; (ez esetben ajánlom figyelmébe az egyéni online konzultációt);
  • súlyos pszichiátriai probléma esetén ellenjavallt a kiscsoportos foglalkozás

Pár mondat a csoport vezetőjéről és a praktikus információkról:

  • Suskó Nikoletta, tanácsadó szakpszichológus vagyok, krízisintervenciós szakirányon végeztem. Évek óta alkalmazom a relaxációs technikát, gyakorlatokat a pszichológiai konzultációk során. Egyénekkel és nagyobb csoportoknál is hatékony módszer. Hiszem és tapasztalom, hogy az elme és a test oda-vissza hat, s ha nem áll módunkban fizikálisan utazni, hát használjuk elménk, fantáziánk erejét belső utazásokra!
  • A 2 órás foglalkozás során mindvégig látjuk és halljuk is egymást, és a relaxációs gyakorlatot verbális feldolgozás is követi! Technikai feltétel a kamera és a mikrofon megléte, valamint megbízható internet!
  • Egy csoport 3 résztvevőből áll (+ a csoportvezető pszichológus), egy alkalom 120 perc és 5 egymást követő héten, heti egyszeri elfoglaltságot jelent. A foglalkozások díja 8000 Ft/ alkalom, mely rendezése átutalás útján történik alkalmanként fizetve.
  • A csoport zárt, ami annyit jelent, hogy ugyanazzal a 3 résztvevővel halad végig az 5 alkalom, közben nem lehet csatlakozni, ezzel is törekedve a biztonságos tér kialakítására!

 

Érdeklődni lehet: suskonikoletta@gmail.hu. A tárgyhoz kérem írják be: „relaxációs csoport”.

Várom Önöket szeretettel!

Weboldal: www.suskonikoletta.wordpress.com

Facebook: Suskó Nikoletta tanácsadó szakpszichológus